Bakó József:
1896.08.24. született Nemescsóban. Tanított Somogy és Békés megyében, 1931-től Orosházától északra található Monoron kapott tanítói álláűdst, ahol egy évtizedig okított, s különösen jó kapcsolatot alakított ki az itt élő emberekkel, különösen erőskötésű barátság alakult ki közte és Erdős Tóth Sándor tanyásgazda között. 1945 után a Közoktatásügyi Minisztérium Szabadművelődési ügyosztályán, később a Köznevelés szerkesztőségében dolgozott. Vezette a Nemzeti Parasztpárt pedagóguscsoportját, később a MTA könyvtárosa lett. 1953-tól nyugdíjazásáig az Országgyűlési Könyvtár tájékoztatási osztályát vezette. Haláláig (1962) 11 műve került kiadásra, ebből 7 verseskötet, 3 regény és 1 dráma. Emlékét szülőfalujában márványtábla, fából készült portré őrzi, tiszteletére utcát neveztek el.
Bakó József (1896–1962) a lassú felemelkedés útját járta meg: zsellércsalád fiából lett cipész, kórházi szolga, majd falusi tanító. Felemelkedése folytonos önművelést követelt: autodidakta szenvedéllyel képezte magát, nyaranta pedig bebarangolta fél Európát Milánótól Konstantinápolyig. Forradalmi indulatait még 1919 lobbantotta fel, a Tanácsköztársaság bukása után hét hónapi börtönt kapott. Első versei (Árva kalászok, 1927; Földem! 1930; Kié ez a lélek? 1933) a zsellérek és kisparasztok személyes tapasztalatokból ismert életéről adtak nyersen realisztikus ábrázolást, olykor azonban az idill is jelentkezett költészetében. Sokszor idézett verse: a Balhát űz anyám a falusi élet apró képét tágította a paraszti sors megdöbbentő szimbólumává. Hivatását a nép kívánságainak megszólaltatásában látta: "Ugy álljak ki a magyar gyepre Mint népemért égő gyötrelem" (Jussom) – s ez a feladatvállalás gyújtotta fel lázadását (Köszöntés, Tökszár). Következetesen haladó magatartása miatt került a népi irodalom balszárnyára, de kapcsolata volt a munkásmozgalommal is. Későbbi kötetei (Sír a puszta, 1937; Mélybe – mégis fölfelé, 1940) hangot adtak a fővárosba került vidéki költő otthontalanságának, s forradalmi indulatait is felerősítve fejezték ki. Állásából is elbocsájtották háborúellenes és földosztást követelő magatartása miatt. A felszabadulás után kulturális munkát végzett, versei (Két pillér közt, 1958; Télkergető, 1962) a parasztság megváltozott életéről tudósítottak. Regényei (Kapaszkodók, 1943; Hínár, 1945) és drámája (Ezer hold, 1947) önéletrajzi elemek felhasználásával ábrázolták a falu életét, a parasztság földosztásra irányuló törekvéseit.
Az orosházi múzeum 1982-ben - halála 20. évfordulóján - erdős Tóth Sándor és Beck Zoltán közreműködésével, dr. Hévvizi Sándor igazgató támogatásával kiállítást rendezett a tiszteletére. (Ők tettek legtöbbet a neves költő-tanító Orosházához tartozásának a tudatosításáért és méltó emlékének fennmaradásáért). A monoriak meg azzal fejezték ki iránta érzett hálájukat és szeretetüket, hogy utcát neveztek el róla: a népi gyökereit soha meg nem tagadó iskolamesterről, aki
bátran vallhatta volna Sütő Andrással: „Nem fölfele, lefele török Uram; vissza azok közé, akik könnyeikkel egész rózsakertet nevelhetnének (Elek László)
Irod:Elek László: Bakó József és az orosházi tanyavilág.
http://epa.oszk.hu/01500/01577/00019/pdf/bmmk_1995_285-317.pdf
Tanulmányok a 250 éves Orosháza és vidéke történelmébőlk. 1995. OrosházA