2011. május 28., szombat

Dr. Forman Balázs

( Forman Balázs György egyetemi docens)
Születési hely, idő: Orosháza, 1969. április 21.
Munkahely: Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar Környezettudományi Intézet Gazdaságföldrajz tanszék,
Beosztás: egyetemi docens
Nyelvismeret: angol, szakmai B általános A középfok, német általános C középfok
Családi állapot: nős (dr. Forman Tünde),
Gyermekek: három fiú, Ferenc Sándor (1995), Balázs Attila (1997) Ákos Sámuel (2008) apja.
Tanulmányok• 1987-ben érettségiztem a Táncsics Mihály Gimnázium és Ipari Szakközépiskolában. Kiemelkedő tanulmányi eredményeim az 1986-ban a Kémia OKTV-n elért miniszteri dicséret és az 1987-ben az iskola matematikából legjobb eredményt elérő hallgatójának járó Szabó Pál-díj és a kémiából legjobb eredményt elérő hallgatójának járó Kazár József-díj elnyerése volt.
• 1988 és 1989 között sikeres egyetemi felvételi után a sorkatonai szolgálatomat töltöttem.
• 1989/1990 tanévben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának hallgatója voltam Műszer- és Irányítástechnika szakon.
• 1990-ben felvételt nyertem a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem esti tagozatára, majd 1991-ben sikerült átjelentkeznem a nappali tagozatra.
• 1995-ben fejeztem be az Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Gazdálkodási Szakát Pénzügy főszakirányon és Környezetvédelmi menedzsment mellék szakirányon. A diplomamunka címe: Árfolyampolitika 1990 és 1994 között. A diploma minősítése: jó.
• 2006-ban fejeztem be a doktori tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a Földtudományi Doktori Iskola Társadalomföldrajzi programjában. A disszertáció címe: A regionális programozás az Európai Unióban. Minősítése: cum laude.
KarrierFelsőfokú végzettségek:
• 1989 – 1995 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Gazdálkodási szak
Tudományos fokozatok:
• 2007, PhD Eötvös Loránd Tudományegyetem
Korábbi és jelenlegi egyetemi feladatok:
• 2000 – 2004 Kari Tanács tagja
• 1997 – 1998 Kari Akkreditációs Munkabizottság tagja
• 1997 – 2010 Gazdaságföldrajz tanszék TDK szekciótitkára

Korábbi és jelenlegi munkahelyek, munkaviszonyok:
• 1995 – 1996 Magyar Olaj- és Gázipari Rt Marketing és Kereskdelemi Igazgatóság adóreferens (ÁFA,, fogyasztási adó, helyi adók)
• 1995 – 1999 Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz tanszék egyetemi tanársegéd
• 1999 – 2008 Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar Környezettudományi Intézet Gazdaságföldrajz tanszék egyetemi adjunktus
• 2008 – 2010 Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar Környezettudományi Intézet Gazdaságföldrajz tanszék egyetemi docens
• 2008 – 2010 Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet szakmai tanácsadó
• 2000 – 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Regionális Földrajzi (Tudományi) Tanszék óraadó
• 2009 – 2010 Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola óraadó tanár
• 2000 – 2010 Általános Vállalkozási Főiskola óraadó
• 2000 – 2003 Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara óraadó
• 2000 – 2004 Kodolányi János Főiskola óraadó tanár
• 2000 – 2003 Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Vezetőképző Intézet Budapest óradó
• 2006 Veszprémi Egyetem óraadó
• 2006 Zsigmond király Főiskola óraadó
• 1997 – 1998 Magyar Üzletemberképző Akadémia (közgazdaságtan) óraadó tanár (közgazdaságtan)
• 1998 – 1999 Szent István Közgazdasági Szakközépiskola óraadó tanár (közgazdaságtan, pénzügy) 1998 – 2000
• Perfekt Rt. óraadó tanár (pénzügy)
Határon túli magyar felsőoktatásban való rrészvétel
• 2007 – 2010 Babes-Bolyai Tudományegyetem Közigazgatási Kara Szatmárnémeti Kihelyezett tagozata óraadó
• 2009 – 2010 Babes-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár óraadó tanár
• 2005 – 2007 Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia Kar Csíkszereda óraadó
• 2001 – 2007 Selye János Egyetem Révkomárom óraadó
Fontosabb tanulmányutak, kiküldetések:
• 1992, 2 hét Universitat Heidelberg
• 1993, 4 hónap Rijkuniversiteit Groningen
• 1993, 1 hét Universitat Stuttgart
• 1994, 1 hét Oxford University Jesus College
• 1995, 1 hét Oxford University Jesus College
• 1997, 4 hónap London Schoool of Economics
• 1998, 3 nap London University
• 1998, 1 hét Athén Patheion Egyetem
• 2003, 3 nap Prága EUROPEUM
• 2005, 1 hét Brüsszel Európai Parlament
• 2005, 1 hét Brüsszel Európai Bizottság
• 2007, 3 nap Sheffield RSA Winter Workshop
• 2007, 1 hét Lisszabon RSA konferencia
• 2009, 1 hét Leuven RSA konferencia
• 2010, 3 nap Pamplona Erasmus projekt indító konferencia
Díjak, kitüntetések:
• 1999, Ifjúsági Pályázat 3. díj Magyar Tudományos Akadémia
• 1998, Ifjúsági Pályázat 3. díj Magyar Tudományos Akadémia
• 1994, MOL-díj Magyar Olajipari Rt.
• 1994, Hungarocamion díj Hungarocamion Rt.
• 1994, Unilever díj Unilever
• 1993, DuPont-Conoco - AIESEC díj 2. helyezett Du Pont Conoco
• 1992, ÁVB díj Általános Válalkozási Bank
• 1991, TDK Gazdaságföldrajz szekció 2. díj BKE
OktatásAz általam vezetett kurzusok az egyetemen:
• Közlekedésgazdaság, közlekedéspolitika (proszeminárium),
• Energiagazdaság, energiapolitika (proszeminárium),
• Terület- és településefejlesztés (szakirány tantárgy V. évfolyam)
• Regionális programozás (Regionális- és környezetgazdaságtan MA szak)
• Turisztikai erőforrások (Turizmus BA szak)
• Az Európai Unió regionális politikája (választható szak törzstárgy VI-V. évfolyamon nemzetközi kapcsolatok, nemzetközi tanulmányok szakok)
• Az Európai Unió regionális politikái (választható törzstárgy VI-V. évfolyamon gazdálkodási szak)
• Regionális gazdaságtan (szakirány törzstárgy V. évfolyam területfejlesztés szakirány),
• Európa regionális földrajza (választható törzstárgy IV-V. évfolyam gazdálkodási és nemzetközi kapcsolatok szak),
• Az Európai Unió közös politikái I-II. (kötelező tárgy BIGIS)
• Európai közös politikák I. (választható szaktárgy IV. évfolyam Nemzetközi tanulmányok szak)
• Az Európai Unió környezetvédelmi politikája (választható szak törzstárgy VI-V. évfolyamon nemzetközi kapcsolatok, nemzetközi tanulmányok szakok)
• Regionális politika az Európai Unióban (kötelező tárgy BIGIS)
Az alábbi tantárgyak oktatásában vettem részt
• Regionális programozás (szakirány törzstárgy V. évfolyamon területfejlesztés szakirány),
• Natural Resource Economics (elective course ISC),
• Regional Policy int he European Union (elective course CEMS), Korompai Attilával közösen
• Természeti erőforrások (választható törzstárgy I. évfolyamon) tanszéki közös tantárgy
• Gazdaságföldrajz (választható törzstárgy I. évfolyamon) tanszéki közös tantárgy

• 1999-óta közel 500 egyetemi szakdolgozat témavezetője voltam a Nemzetközi kapcsolatok, a Nemzetközi tanulmányok szakokon, a BIGIS Nemzetközi kapcsolatok és Európa szakirányain és az Európai Tanulmányi Központ képzésén, a Nyugat-magyarországi Egyetemen, a Kodolányi János Főiskolán, az Általános Vállalkozási Főiskolán és a Debreceni Egyetemen.
• 1995-óta a Budapesti Corvinus Egyetemen 60 egyetemi TDK dolgozat témavezetője voltam, amelyekből 22 lett díjazott.

KutatásTudományterület: Multidiszciplináris társadalomtudományok
Jelenlegi kutatási témák: Területfejlesztés, regionális gazdaságtan és politika, regionális, gazdasági és társadalomföldrajz, közlekedésföldrajz, energiagazdálkodás, energiagazdaság és politika, fenntarthatóság, versenyképesség,
az Európai Unió támogatási rendszere
Korábbi kutatási témák: természeti erőforrások gazdaságtana, klímaváltozás
nemzeti regionális politikák, helyi és területi közigazgatás

Fontosabb kutatások:1993-1994: A klímaváltozás magyarországi hatásai
Részvétel formája: kutatócsoport tagja
Finanszírozó: OTKA
A kutatásról: Diákként vettem részt benne, sajtófigyeléssel, interjúk készítésével, tanulmányírással..
1995 - 2004 A természeti erőforrások gazdaságtana
Részvétel formája: kutatócsoport tagja
Finanszírozó: BKÁE Gazdaságföldrajz tanszék
A kutatásról: Természeti erőforrások gazdaságtana, az energiagazdálkodás elméleti alapjainak, közgazdasági törvényszerűségeinek, az energiaárak alakulásának elméleti alapjaival és piaci törvényszerűségeivel, intertemporális társadalmi jóléti függvényekkel, fenntarthatósági elméletekkel foglalkoztam..
2000 - 2001 A területi folyamatok Magyarországon
Részvétel formája: kutatócsoport tagja
Finanszírozó: ELTE - VÁTI
A kutatásról: Az 1990 és 1998 közötti területi folyamatok Magyarországon.
2001 - 2002 A területi közigazgatási rendszerek összehasonlító vizsgálata
Részvétel formája: kutatócsoport tagja
Finanszírozó: MTA RKK NYUTI - FVM
A kutatásról: OECD országok közigazgatásának összehasonlítása.
2003 - 2007 Nemzeti regionális politikák az Európai Unióban
Részvétel formája: kutatócsoport tagja
Finanszírozó: NYME - PHARE
A kutatásról: Az EU országok regionlis politikáinak és intézményeinek összehasonlító elemzése.
2004 - 2006 Az előcsatlakozási alapok pénzügyi monitoringja
Részvétel formája: kutatócsoport tagja
Finanszírozó: Európai Parlament - Pálfi István EP képviselő
2004 - 2006 Az első Nemzeti Fejlesztési Terv területi hatásai
Részvétel formája: kutatásvezető
Finanszírozó: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A kutatásról: Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv forrásai területi forrásallokációjának és a pályázati rendszerének vizsgálata.
2004 - 2006 Az első magyar Nemzeti Fejlesztési terv forrásainak felhasználása 2004-ben.
Részvétel formája: kutatásvezető
Finanszírozó: Polgári Magyarországért Alapítvány
A kutatásról: Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv forrásai területi forrásallokációjának és a pályázati rendszerének vizsgálata.
2006-tól folyamatosan Magyarország településhálózata
Részvétel formája: kutatásvezető
Finanszírozó:
A kutatásról: Országos településhálózatra vonatkozó kutatás illetve adatbázis összeállítás, ami az ország mind a 3160 településére vonatkozóan kb. 200 adatot tartalmaz – terület, népesség, demográfia, iskolai végzettség, foglalkoztatottság, vállalkozások, infrastrukturális és közmű ellátottság, közintézményekkel való ellátottság, elérhetőségek, internet felhasználás, jövedelmi adatok, uniós források felhasználása, projektek, településfejlesztési koncepciók, stb.
2007 - 2010 Vidékfejlesztés az Európai Unióban
Részvétel formája: kutatásvezető
Finanszírozó: Földművelésögyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VKSZI
A kutatásról: Az EU tagállamai, Svájc, Norvégia, USA, Kanada vidékfejlesztési, agrárkörnyezetvédelmi politikáinak, legjobb gyakorlatainak kutatása, a legjobb gyakorlatok kiválasztása. LEADER esettanulmányok.
2008 - 2009 A területi kohézió vizsgálata a KIOP esetében
Részvétel formája: kutatócsoport tagja
Finanszírozó: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Tagság tudományos vagy szakmai szervezetben, testületben:
• MTA Regionális tudományi Bizottság 2008 - 2010, Képzési Albizottság titkára
• Magyar Közgazdasági Társaság 1995 - 2010, tag
• Magyar Földrajzi Társaság 1995 - 2009, tag
• Regional Studies Association 2007 - 2010, tag

Szakértői tevékenység• 1999 - 2000, területfejlesztés, képzés 3k Consens kft
• 2000 - 2004, területfejlesztési, uniós támogatási szaktanácsadás Excellnce Rt
• 2000 - 2004, Az Európai Unió támogatási rendszere TEMPUS Közalapítvány
• 2001 - 2007, területfejlesztés, képzés tanácsadás egyéni vállalkozó
• 2002, területfejlesztés Pillars kft.
• 2003 - 2006, Az Európai Unió kutatás-fejlesztési politikája Magyar Köztrsaság Országgyűlése Oktatási Bizottság
• 2003 - 2004, területfejlesztés Hitesy-Bartucz-Hollai Euroconsulting Kft
• 2004 - 2006, Az előcsatlakozási alapok pénzügyi monitoringja Pálfi István Európai Parlmenti Képvielő
• 2004 - 2005, határmenti együttműködés a magyar-román határon, területfejlesztés Aquaprofit kft
• 2004, területfejlesztés Pest megye Területfejlesztési Tanács
• 2006, 2004-2006 közötti uniós támogatások területi megoszlásának vizsgálata Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
• 2006, Európai Unió, Strukturális Alapok ECHO TV
• 2007 - 2010, területfejlesztés, képzés Kőrics Euroconsulting
• 2008, területfejlesztés, energiagazdálkodás, vasúti közlekedés ICEG EC
• 2009, környezetvédelem, megújuló energiaforrások Banktrade kft
Egyéb
Budapest, 2010. szeptember 22. Forman Balázs

Publikációs jegyzékKönyv, monográfia1. Forman Balázs (2003): Az Európai Unió Strukturális és Előcsatlakozási Alapjai. Interpress, Budapest.
2. Forman Balázs (2001): Az Európai Unió Strukturális és Előcsatlakozási Alapjai. Európai Unió Budapesti Delegációja, Budapest.
3. Forman Balázs (2000): Regionális politika az Európai Unióban. VÁTI, Budapest.

Könyvfejezet, könyvrészlet1. Dr. Forman Balázs (2010): Dél-Alföld - A túl békés régió. In: Sándor Péter, Vass László(szerk): Magyarország politikai évkönyve 2009-ről. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest. p. 319-325. o.
2. Dr. Forman Balázs (2010): Fejlesztéspolitika 2009 - Siker - válság - hatékonyság - kérdőjelek. In: Sándor Péter, Vass László(szerk): Magyarország Politikai Évkönyve 2009-ről. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest. p. 281-288. o.
3. Dr. Körösi Koppány (2009): Hogyan pályázzunk EU-s támogatásért? Útmutató magyarországi kis- és középvállalkozások részére. In: Dr. Körösi Koppány (szerk): Hogyan pályázzak EU-s támogatásért? Útmutató magyarországi kis- és középvállalkozások részére. Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége, Budapest. p. 1-108. o. www.korics.hu (lektor)
4. Dr. Forman Balázs, Lehmann Kristóf (2009): Nemzeti Fejlesztési Tervek és EU pályázatírás. In: Horváth Zoltán(szerk): Nemzeti Fejlesztési Tervek és EU pályázatírás. Általános Vállalkozási Főiskola, Budapest. 50-120 o.
5. Dr. Forman Balázs (2008): Regionális politika. In: Káposzta József(szerk): Regionális gazdaságtan és politika. HEFOP 3.1.1. , elektronikus tankönyv. 240-300 o.
6. Forman Balázs, Nagy Sándor Gyula (2005): A magyarországi uniós támogatási rendszer és pályáztatási gyakorlat hiányosságai. In: Kurtán Sándor - Sándor Péter - Vass László(szerk): Magyarország politikai évkönyve 2004-ről. Politika kutatások alapítvány, Budapest. p. 793-802. o.
7. Dr. Forman Balázs (2009): Az alapok működése néhány tagállamban. Uniós támogatások. TEMPUS Közalapítvány, Budapest. p. 35-50. o.
8. (2005): Világpolitikai Lexikon, 1945-2005. Világpolitikai Lexikon, 1945-2005. Osiris Kiadó, Budapest. 1-671 p. o. (lektor)
9. Forman Balázs, Bora Gyula, Korompai Attila, Békési László, Bokor Pálné (2003): A fogyó erőforrások gazdaságtanának elméleti alapjai. In: Bora Gyula - Korompai Attila(szerk): A természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza. AULA, Budapest. p. 28-39. o.
10. Forman Balázs (2003): A regionális fejlődés jellemzői és peremfeltételei Magyarország számára az Európai Unióban. Konferencia az Európai Szociális Alap (ESZA) típusú kísérleti projekt A képzésből a munka világába történő átmenet támogatására című, HU0008-02 számú Phare-program nyertes projektjeinek bemutatására. TEMPUS, Budapest. p. 11-12. o.
11. Korompai Attila, Bokor Pálné , Bora Gyula, Békési László, Forman Balázs (2003): Az energiaforrások és az energiapolitika. In: Bora Gyula - Korompai Attila(szerk): A természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza. AULA, Budapest. p. 86-140. o.
12. Forman Balázs (2003): Energiagazdálkodás. In: Bora Gyula - Korompai Attila(szerk): A természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza. AULA, Budapest. p. 76-85. o.
13. Forman Balázs (2003): Légköri erőforrások. In: Bora Gyula - Korompai Attila (szerk): A természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza. AULA, Budapest. p. 364-372. o.
14. Forman Balázs (2003): Megújuló természeti erőforrások gazdaságtanának elméleti alapjai. In: Bora Gyula - Korompai Attila(szerk): A természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza. AULA, Budapest. p. 216-221. o.
15. Forman Balázs (2003): The characteristics of regional development and its peripheral conditions for Hungary in the European Union. Conference HU0008-02 ESF-type approach to Promote transition from training to working life. ESZA, Budapest. p. 11-12. o.
16. Dr. Forman Balázs (2002): Környezetvédelmi Lexikon I-II. In: Láng István(szerk): Környezetvédelmi Lexikon I-II.. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1-1256 p. o. (30 szócikk)
17. Forman Balázs (2001): A fogyó erőforrások gazdaságtanának elméleti alapjai. In: Bora Gyula - Korompai Attila(szerk): A természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza. AULA, Budapest. p. 40-71. o.
18. Forman Balázs (2001): Az energiaforrások és az energiapolitika. In: Bora Gyula - Korompai Attila (szerk): A természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza. AULA, Budapest. p. 81-133. o.
19. Forman Balázs (2001): Energiagazdálkodás. In: Bora Gyula - Korompai Attila(szerk): A természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza. AULA, Budapest. p. 72-80. o.
20. Forman Balázs (2001): Légköri erőforrások. In: Bora Gyula -Korompai Attila(szerk): A természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza. AULA, Budapest. p. 355-363. o.
21. Forman Balázs (2001): Megújuló természeti erőforrások gazdaságtanának elméleti alapjai. In: Bora Gyula - Korompai Attila(szerk): A természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza. AULA, Budapest. p. 209-214. o.
22. Dr. Forman Balázs (2001): Nemzeti érdekek, célok és stratégiák megfogalmazása a strukturális alapok keretein belül. In: Király Mikós(szerk): Válaszúton az Európai Unió: intézményi reformok és csatlakozás.. ELTE ÁJK, Budapest. 75-90 o.
23. Forman Balázs (1999): A területi tervezés fellendülése és hanyatlása (és újabb fellendülése? Az Európai Unióban. In: Bora Gyula - Gregory Ashworth(szerk): Térbeli elrendezés és a vállalat. BKE Gazdaságföldrajz tanszék, Budapest. 319-332 o.
24. Dr. Forman Balázs, Francisco Cadarso (1999): Az Európai Unió környezetvédelmi és területfejlesztési polikái. Az Európai Unió környezetvédelmi és területfejlesztési polikái.. EURO GATF 1996. , Budapest, . p. 35-70. o.
25. Dr. Forman Balázs, Bora Gyula, Bokor Pálné , Békési László, Ashworth, Gregory (1999): Spatial Planning and Regional Policy. In: Ashworth, Gregory - Bora Gyula(szerk): Spatial Organisation and Enterprise. Rijksuniversiteit Groningen, Groningen (Hollandia). p. 120-125. o.
26. Dr. Forman Balázs (1998): Földrajz és regionális tudomány a posztmodern világban. In: Süli-Zakar István, Kozma Gábor(szerk): Geográfus Doktoranduszok III. Országos Konferenciája,. KLTE TTK Földrajzi Tanszékcsoport, , Debrecen. 104-150 o.
27. Forman Balázs (1998): Regionális politika az Európai Gazdasági Közösségben. 50 éves a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem. BKE, Budapest. p. 2620-2634. o.
28. Dr. Forman Balázs (1997): A regionális GDP. A regionális jövedelemmutatók számításának közgazdasági alapjai. In: Nemes Nagy József, Bottlik Zsolt(szerk): Geográfus Doktoranduszok II. Országos Konferenciája. ELTE TTK, Földrajzsoport tanszékc, Budapest. p. 282-292. o.

Jelentés, kutatási anyag, műhelytanulmány1. Forman Balázs (2009): Az első magyar Nemzeti Fejlesztési terv forrásainak felhasználása 2004-ben. Kutatási jelentés. Polgári Magyarországért Alapítvány , Budapest.
2. Dr. Forman Balázs, Dr. Korompai Attila, Dr. Marjainé Szerényi Zsuzsanna, Biacs Rita (2008): A KIOP projektek gazdasági és társadalmi kohézióra gyakorolt hatásának elemzése. Kutatási jelentés. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Budapest.
3. Dr. Forman Balázs, Dr. Gáspár Pál, Dr. Kutasi Gábor, Oszlay András (2008): A vasúti áruszállítás hosszú távú trendjei a MÁV vonalain. Munkaanyag (working paper). ICEG Európai Központ, Budapest.
4. Dr. Forman Balázs, Dr. Fábián Attila (2008): Nemzeti regionális politikák. Kutatási jelentés. Dialóg - Campus, Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs, Sopron.
5. Dr. Forman Balázs (2007): A nyugat-balkáni térség államai Európai Unióhoz való csatlakozásának hatásai a Strukturális Alapokra. Munkaanyag (working paper). Európai Parlament, Budapest, Brüsszel.
6. Dr. Forman Balázs (2006): Az előcsatlakozási alapok végrehajtásnak pénzügyi ellenőrzésének mechanizmusa. Munkaanyag (working paper). Európai Parlament, Budapest, Brüsszel.
7. Dr. Forman Balázs (2006): Az első magyar Nemzeti Fejlesztési Terv forrásallokációjának területi hatásai. Kutatási jelentés. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Budpest.
8. Dr. Forman Balázs, Dr. Nemes Nagy József, Sallai Anna, Kullmann Ádám (2001): A hazai költségvetési támogatási rendszerek - elkülönített állami pénzalapok, címzett támogatások - hatásvizsgálata. Kutatási jelentés. ELTE TTK - FVM - MKOGY, Budapest.
9. Dr. Forman Balázs, Dr. Rechnitzer János, Dr. Hardi Tamás, Dr. Dusek Tamás, Dr. Grósz András (1999): A regionális szintű területfejlesztés finanszírozási rendszerének megalapozása. Kutatási jelentés. MTA RKK - FVM, Győr-Budapest.
10. Dr. Forman Balázs (1999): Régió, megye, kistérség. Egyéb. Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Stratégiai Programok Ifjúsági Pályázatán 3. díj, Budapest.
11. Dr. Forman Balázs (1998): Regionális GDP számítás. Egyéb. Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Stratégiai Programok Ifjúsági Pályázatán 3. hely, Budapest.

Értekezés/disszertációDr. Forman Balázs (2009): Regionális programozás az Európai Unióban. Doktori (Ph.D.)értekezés. Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kara Földtudományi Doktori Iskola, .

Nyomtatott folyóiratokban megjelent cikkek

1. Forman Balázs, Dr. Bora Gyula (2001): Transport, energy efficiency and environmental issues in Hungary. International Journal of Environmental Technology and Management 3., p. 246-250..

2. Forman Balázs (2000): Előzetes a SAPARD-programról. Falu Város Régió 4. szám, p. 32-35..
3. F.E.Ian Hamilton (2000): London a változó világban. ELTE TTK Regionális tudományi füzetek 2., p. 3-18..
4. Forman Balázs (2003): Környezetvédelem és vízgazdálkodás lehetőségei az Európai Unió Strukturális és Előcsatlakozási Alapjaiban. Vízmű Panoráma 2. különszám, p. 5-12..
5. Forman Balázs (2004): Harmadik jelentés a gazdasági és társadalmi kohézióról. Falu Város Régió 7., p. 28-36..
6. Forman Balázs (2004): Külső források és belső piacok az Európai Unió energiapolitikájában. Politikatudományi Szemle 4, p. 191-223..
7. Forman Balázs (2004): Leonardo da Vinci és a többiek. Hírvivő. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének Szakmai Lapja 1. , p. 2-3..
8. Forman Balázs (2004): A magyarországi regionális politika továbbfejlesztéséhez szükséges további ismeretek az EU regionális politikai gyakorlatából. Falu Város Régió 1-2., p. 31-59..
9. Forman Balázs (2004): A magyarországi regionális politika továbbfejlesztéséhez szükséges további ismeretek az Európai Unió regionális politikai gyakorlatáról. Falu Város Régió 3, p. 53-63..
10. Forman Balázs (2004): A regionális programozás. Vízmű Panoráma 1. , p. 28-34..
11. Forman Balázs (2004): A visegrádi országok Nemzeti Fejlesztési Tervei. Falu Város Régió 5., p. 32-47..
12. Forman Balázs (2005): Múltbéli árnyak. Figyelő 28., p. 30-31..
13. Forman Balázs (2005): Új kor nyitánya. Figyelő 26., p. 30-31..
14. Forman Balázs (2005): A magyarországi uniós támogatási rendszer és pályáztatási gyakorlat hiányosságai. Comitatus: Önkormányzati Szemle 10., p. 23-29..
15. Forman Balázs (2006): Uniós támogatások Magyarországon 2004-ben. Comitatus: Önkormányzati Szemle 1-2., p. 40-57..
16. Forman Balázs (2006): Uniós támogatások Magyarországon 2004-ben II. Comitatus: Önkormányzati Szemle 3., p. 55-73..
17. Dr. Forman Balázs (2007): A több biztosítós modellről másképp. Hírvivő. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének Szakmai Lapja 3. sz., .
18. Dr. Forman Balázs (2009): Az agrármarketing és az osztrák mezőgazdaság. A Falu 2., p. 37-47.. www.agroinform.hu
19. Dr. Forman Balázs (2009): Korompai Attila 65 éves. Földrajzi Közlemények 2., p. 205-206..
20. Dr. Forman Balázs (2009): Vidékfejlesztés (mező)gazdaság és vasút nélkül? A Falu 4. , p. 79-.
21. Dr. Forman Balázs (2009): Borturizmus és a vidékfejlesztés. A Falu 4., p. 91-92..

Internetes folyóiratokban megjelent cikkek1. Dr. Forman Balázs (2007): A több biztosítós modellről másképp. www.hir6.hu 2007. augusztus 25. , . www.hir6.hu
2. Dr. Forman Balázs (2008): Mi van a dinnyeháború hátterében? www.ecoline.hu 2008. 06. 30., . www.ecoline.hu
3. Dr. Forman Balázs (2008): Nincs euro, de már konvergencia program se? www.portfolio.hu 2008. április 11., . www.portfolio.hu
4. Dr. Forman Balázs (2008): Óvatosabb hitelfelvételre kényszerülhetünk. www.ecoline.hu 2008. március 20., . www.ecoline.hu
5. Dr. Forman Balázs (2008): Senkit nem érdekel, hogy drága az olaj. Index . www.index.hu
6. Dr. Forman Balázs (2008): Tupi és Carioca - új olajmezők Brazíliában és hatásuk a világpiaci folyamatokra. www.portfolio.hu .
7. Dr. Forman Balázs (2008): Üdvözöljük Magyarországon, Mercedes. www.ecoline.hu 2008. május 20., . www.ecoline.hu
8. Dr. Forman Balázs (2009): Magyar Vasút 2009 - Vitatható vasútbezárások, elmaradt reformok. ecoline augusztus 24., . www.ecoline.hu
9. Dr. Forman Balázs (2009): Merre tovább Toyota? - Elemezés. ecoline szeptember 4., . www.ecoline.hu
10. Dr. Forman Balázs (2009): Open Sky Europe. ecoline szeptember 15., . www.ecoline.hu

11. Dr. Forman Balázs (2010): A felsőoktatás a magyar régiókban. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi
12. Dr. Forman Balázs (2010): A hazai foglalkoztatás helyzet területi különbségei. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3., . www.vkszi.hu/havi
13. Dr. Forman Balázs (2010): A közoktatás a magyar régiókban. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1., . www.vkszi.hu/havi
14. Dr. Forman Balázs (2010): A Közös Agrárpolitika 2014-után. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1., . www..vkszi.hu/havi
15. Dr. Forman Balázs (2010): A közös agrárpolitika hatásai az Európai Unió perifériáján. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 6., . www.vkszi.hu/havi
16. Dr. Forman Balázs (2010): A Tisza-völgy vízgazdálkodása. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 6., . www.vkszi.hu/havi
17. Dr. Forman Balázs (2010): Ausztria vidékfejlesztési politikája. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4., . www.vkszi.hu/havi
18. Dr. Forman Balázs (2010): Az önkormányzatok szerepe a területfejlesztésben. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4., . www.vkszi.hu/havi
19. Dr. Forman Balázs (2010): Boldva völgye az árvíz után. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 6., . www.vkszi.hu/havi
20. Dr. Forman Balázs (2010): Borutak szerveződése Navarra (Spanyolország) és Puglia (Olaszország) tartományokban. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 6., . www.vkszi.hu/havi
21. Dr. Forman Balázs (2010): Ciprus mezőgazdasága és vidékfejlesztési politikája. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 5., . www.vkszi.hu/havi
22. Dr. Forman Balázs (2010): Csehország vidékfejlesztési politikája. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi
23. Dr. Forman Balázs (2010): Görögország mezőgazdasága. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 6., . www.vkszi.hu/havi
24. Dr. Forman Balázs (2010): Görögország mezőgazdasága a közösséghez való csatlakozás után. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3., . www.vkszi.hu/havi
25. Dr. Forman Balázs (2010): Közös Agrárpolitika - a közép-európai országok érdekei. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4. , . www.vkszi.hu/havi
26. Dr. Forman Balázs (2010): Közös Agrárpolitika - a mediterrán országok érdekei. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 5., . www.vkszi.hu/havi
27. Dr. Forman Balázs (2010): Közös Agrárpolitika - magyar érdekek. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi
28. Dr. Forman Balázs (2010): Közös Agrárpolitika- a magyar EU elnökség feladatai. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3., . www.vkszi.hu/havi
29. Dr. Forman Balázs (2010): Lengyelország mezőgazdasága. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi
30. Dr. Forman Balázs (2010): Lengyelország vidékfejlesztési politikája. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1., . www.vkszi.hu/havi
31. Dr. Forman Balázs (2010): Magyarország kistérségei - Berettyóújfalu. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4., . www.vkszi.hu/havi/
32. Dr. Forman Balázs (2010): Magyarország kistérségei - Gyula. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi
33. Dr. Forman Balázs (2010): Magyarország kistérségei - Mórahalom. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 5., . www.vkszi.hu/havi
34. Dr. Forman Balázs (2010): Magyarország kistérségei - Szekszárd. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1., . www.vkszi.hu/havi
35. Dr. Forman Balázs (2010): Magyarország kistérségei - Tokaj. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3., . www.vkszi.hu/havi
36. Dr. Forman Balázs (2010): Németország mezőgazdasága. A mezőgazdaság átalakulása a keleti tartományokban. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4., . www.vkszi.hu/havi
37. Dr. Forman Balázs (2010): Románia mezőgazdasága. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1., . www.vkszi.hu/havi 38. Dr. Forman Balázs (2010): Románia vidékfejlesztési politikája. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 5., . www.vkszi.hu/havi
39. Dr. Forman Balázs (2010): Szlovákia vidékfejlesztési politikája. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3., . www.vkszi.hu/havi
40. Dr. Forman Balázs (2010): Területi folyamatok Magyarországon 1990-2010 között. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 5., . www.vkszi.hu/havi
41. Dr. Forman Balázs (2010): Területrendezés és területhasználat újragondolása. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 6., . www.vkszi.hu/havi
42. Dr. Forman Balázs (2010): Vidékfejleszés és birtokpolitika. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3., . www.vkszi.hu/havi
43. Dr. Forman Balázs (2010): Vidékfejlesztés - inoovációpolitika a vidékfejlesztésben. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4., . www.vkszi.hu/havi
44. Dr. Forman Balázs (2010): Vidékfejlesztés és versenypolitika. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi
45. Dr. Forman Balázs (2010): Vidékpolitika, vidéki kihívások Magyarországon. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1., . www.vkszi.hu/havi
46. Dr. Forman Balázs (2009): "A legnagyobb Magyar falu" - Orosháza. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1. , . www.vkszi.hu/havi
47. Dr. Forman Balázs (2009): A Barca-jelentés árnyékában - Közös regionális politika jövője 2014-után. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3. tematikus szám Változások az Európai Unióban, . www.vkszi.hu/havi
48. Dr. Forman Balázs (2009): A barokk Magyarország. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4. tematikus szám A turizmus szerepe a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu/havi
49. Dr. Forman Balázs (2009): A biomassza. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2009. évi. 1. tematikus szám A megújuló energiáforrások a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu/havi
50. Dr. Forman Balázs (2009): A decoupling. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4., . www.vkszi.hu/havi
51. Dr. Forman Balázs (2009): A dél-alföldi régió versenyképességének elemzése. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3., . www.vkszi.hu/havi
52. Dr. Forman Balázs (2009): A Dél-dunántúli Régió versenyképességének elemzése. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 7., . www.vkszi.hu/havi
53. Dr. Forman Balázs (2009): A falusi turizmus. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4. tematikus szám A turizmus szerepe a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu/havi
54. Dr. Forman Balázs (2009): A fenntartható közlekedés dilemmái. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2. tematikus szám. Alkalmazkodás a klímaváltozás hatásaihoz , . www.vkszi.hu/havi
55. Dr. Forman Balázs (2009): A geotermikus energia. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1. tematikus szám A megújuló energiáforrások a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu
56. Dr. Forman Balázs (2009): A hagyományos megoldás - a földgáz. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1. tematikus szám A megújuló energiáforrások a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu/havi
57. Dr. Forman Balázs (2009): A kistérségi összefogások lehetséges katalizátora a turisztikai desztinációs menedzsment. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4. tematikus szám A turizmus szerepe a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu/hu
58. Dr. Forman Balázs (2009): A klímaberendezések paradoxona. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2. tematikus szám Alkalmazkodás a klímaváltozás hatásaihoz , . www.vkszi.hu/havi
59. Dr. Forman Balázs (2009): A klímaváltozás hatásai a természetes növénytakaróra és a mezőgazdaságra. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2. tematikus szám Alkalmazkodás a klímaváltozás hatásaihoz , . www,vkszi.hu/havi
60. Dr. Forman Balázs (2009): A Közép-dunántúli Régió versenyképességének elemzése. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 8., . www.vkszi.hu/havi
61. Dr. Forman Balázs (2009): A Közép-magyarországi Régió versenyképességének elemzése. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4., . www.vkszi.hu/havi
62. Dr. Forman Balázs (2009): A napenergia. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1. tematikus szám A megújuló energiáforrások a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu/havi
63. Dr. Forman Balázs (2009): A Nyugat-dunántúli Régió versenyképességének elemzése. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 9., . www.vkszi.hu/havi
64. Dr. Forman Balázs (2009): A sertéstenyésztés szabályozása az Európai Unióban. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 6., . www.vkszi.hu/havi
65. Dr. Forman Balázs (2009): A szarvasmarha tartás piaci szabályozása. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 7., . www.vkszi.hu/havi
66. Dr. Forman Balázs (2009): A szélenergia. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1. tematikus szám A megújuló energiáforrások a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu
67. Dr. Forman Balázs (2009): A vidék jövője - A vízgazdálkodás kérdőjelei. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2. tematikus szám Alkalmazkodás a klímaváltozás hatásaihoz , . www.vkszi.hu/havi
68. Dr. Forman Balázs (2009): A vidékfejlesztés monitoringja I. Az Európai Unió által finanszírozott programok értékelése. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4., . www.vkszi.hu/havi
69. Dr. Forman Balázs (2009): A vidékfejlesztés monitoringja II. A monitoring szintjei. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 6., . www.vkszi.hu/havi
70. Dr. Forman Balázs (2009): A vidékfejlesztés monitoringja III. A monitoring szabályozása. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 7., . www.vkszi.hu/havi
71. Dr. Forman Balázs (2009): A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) égisze alatt folytatott mezőgazdasági tárgyalások. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi
72. Dr. Forman Balázs (2009): A vízenergia. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1. tematikus számA megújuló energiáforrások a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu/havi
73. Dr. Forman Balázs (2009): Agrárkörnyezetvédelem az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 8., . www.vkszi.hu/havi
74. Dr. Forman Balázs (2009): Az Amerikai Egyesült Államok agrárpolitikája. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3., . www.vkszi.hu/havi
75. Dr. Forman Balázs (2009): Az Észak-alföldi Régió versenyképességének elemzése. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 5., . www.vkszi.hu/havi
76. Dr. Forman Balázs (2009): Az Európai Unió baromfi piaca. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 8., . www.vkszi.hu/havi
77. Dr. Forman Balázs (2009): Az Európai Unió baromfipiacának változásai 1986 és 2004 között. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 12., . www.vkszi.hu/havi
78. Dr. Forman Balázs (2009): Az Európai Unió borpiaci rendtartása. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 5., . www.vkszi.hu/havi
79. Dr. Forman Balázs (2009): Az Európai Unió cukor piaci rendtartása. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 9., . www.vkszi.hu/havi
80. Dr. Forman Balázs (2009): Az Európai Unió cukorpiaca. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1., . www.vkszi.hu/havi
81. Dr. Forman Balázs (2009): Az Európai Unió gabona piacának változásai 1986 és 2007 között. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 10., . www.vkszi.hu/havi
82. Dr. Forman Balázs (2009): Az Európai Unió kukoricapiaca. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 11., . www.vkszi.hu/havi
83. Dr. Forman Balázs (2009): Cash Flow számítás. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 8., . www.vkszi.hu/havi
84. Dr. Forman Balázs (2009): Csehország mezőgazdasága. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 8., . www.vkszi.hu/havi
85. Dr. Forman Balázs (2009): Dánia mezőgazdasága. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi
86. Dr. Forman Balázs (2009): Edelényi kistérség. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2. , . www.vkszi.hu/havi
87. Dr. Forman Balázs (2009): Energiapolitika. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1. tematikus szám: A megújuló energiaforrások a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu/havi
88. Dr. Forman Balázs (2009): Fehérgyarmati kistérség. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3. , . www.vkszi.hu/havi
89. Dr. Forman Balázs (2009): Finnország Vidékfejlesztési Programja 2007-2013. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi
90. Dr. Forman Balázs (2009): Franciaország mezőgazdasága II. Borvidékek. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 5. , . www.vkszi.hu/havi
91. Dr. Forman Balázs (2009): Franciaország mezőgazdasági régiói. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3., . www.vkszi.hu/havi
92. Dr. Forman Balázs (2009): Franciaország nemzeti vidékfejlesztési programjai 2000 és 2013 között. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4., . www.vkszi.hu/havi
93. Dr. Forman Balázs (2009): Gondolatok a területi versenyépességről. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3. tematikus szám Változások az Európai Unióban, . www.vkszi.hu/havi
94. Dr. Forman Balázs (2009): Hollandia mezőgazdasága. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3. , . www.vkszi.hu/havi
95. Dr. Forman Balázs (2009): Írország vidékfejlesztési politikája. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 5. , . www.vkszi.hu/havi
96. Dr. Forman Balázs (2009): Jövedelmezőség elemzése pályázatoknál. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 9., . www.vkszi.hu/havi
97. Dr. Forman Balázs (2009): Koppányvölgye kistérség. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4., . www.vkszi.hu/havi
98. Dr. Forman Balázs (2009): Környezetvédelem a 6. akciprogram után. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3. tematikus szám Változások az Európai Unióban, . www.vkszi.hu/havi
99. Dr. Forman Balázs (2009): Kötelező házi feladat a magyar elnökség számára - A Duna-stratégia. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3. tematikus szám Változások az Európai Unióban, . www.vkszi.hu/havi
100. Forman Balázs (2009): Közös Agrárpolitika 2003-as reformjának legfontosabb intézkedései. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1., . www.vkszi.hu/havi
101. Dr. Forman Balázs (2009): Külföldi működő tőke Magyarországon - A Volkswagen-Suzuki házasság. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 10., .
102. Dr. Forman Balázs (2009): Magyarország agrárexportja. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 12., . http://www.vkszi.hu/havi/?hirlevel=125&rovat=470
103. Dr. Forman Balázs (2009): Magyarország kistérségei - Pásztó. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 12., . www.vkszi.hu/havi
104. Dr. Forman Balázs (2009): Magyarország kistérségei - Baja. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 7., . http://www.vkszi.hu/havi/?hirlevel=115&rovat=408
105. Dr. Forman Balázs (2009): Magyarország kistérségei - Bonyhád és a Völgység. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 5., . www.vkszi.hu/havi
106. Dr. Forman Balázs (2009): Magyarország kistérségei - Enying. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 8., . http://www.vkszi.hu/havi/?hirlevel=116&rovat=409
107. Dr. Forman Balázs (2009): Magyarország kistérségei - Hajdúböszörmény. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 10., . http://www.vkszi.hu/havi/?hirlevel=121&rovat=440
108. Dr. Forman Balázs (2009): Magyarország kistérségei - Hajdúszoboszló. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 9., . www.vkszi.hu
109. Dr. Forman Balázs (2009): Magyarország kistérségei - Letenye. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 11., . http://www.vkszi.hu/havi/?hirlevel=123&rovat=465
110. Dr. Forman Balázs (2009): Magyarország kistérségei - Pannonhalma. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 6., . www.vkszi.hu/havi
111. Dr. Forman Balázs (2009): Magyarország NUTS II. régiói versenyképességének összehasonlítása – beruházások. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi
112. Dr. Forman Balázs (2009): Magyarország NUTS II. régiói versenyképességének összehasonlítása – munkaerőpiac, iskolai végzettség. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1. , . www.vkszi.hu/havi
113. Dr. Forman Balázs (2009): Mi történt Koppenhágában? HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2. tematikus szám Alkalmazkodás a klímaváltozás hatásaihoz , . www.vkszi.hu/havi
114. Dr. Forman Balázs (2009): Miért van válságban a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar? Az eltűnő komparatív előnyök nyomában. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 11., . www.vkszi.hu/havi
115. Dr. Forman Balázs (2009): Nyitott pozíciók - a Közös Agrárpolitika jövője. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3. tematikus szám Változások az Európai Unióban, . www.vkszi.hu
116. Dr. Forman Balázs (2009): Olaszország borvidékei. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 11., . www.vkszi.hu/havi
117. Dr. Forman Balázs (2009): Portugália mezőgazdasága. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 12., . www.vkszi.hu/havi
118. Dr. Forman Balázs (2009): Projektek tervezésének alapjai I. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi
119. Dr. Forman Balázs (2009): Projekttervezés II. Közbeszerzés. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3., . www.vkszi.hu/havi
120. Dr. Forman Balázs (2009): Projekttervezés III. Pénzügyi lebonyolítás. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4., . www.vkszi.hu/havi
121. Dr. Forman Balázs (2009): Rejtett értékeink - értékes örökségünk. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4. tematikus szám A turizmus szerepe a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu/havi
122. Dr. Forman Balázs (2009): Spanyolország bortermelése és borvidékei. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 7., . www.vkszi.hu/havi
123. Dr. Forman Balázs (2009): Spanyolország mezőgazdasága. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 6., . www.vkszi.hu/havi
124. Dr. Forman Balázs (2009): Svédország vidékfejlesztési politikája. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 6., . www.vkszi.hu/havi
125. Dr. Forman Balázs (2009): Szlovákia mezőgazdasága. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 9., . www.vkszi.hu/havi
126. Dr. Forman Balázs (2009): Szlovénia mezőgazdasága. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 10., . www.vkszi.hu/havi
127. Dr. Forman Balázs (2009): Töltsön egy órát a kedvenceivel! Mi legyen a borturizmus a borkóstoláson túl? HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 4. tematikus szám A turizmus szerepe a vidékfejlesztésben, . www.vkszi.hu/havi
128. Dr. Forman Balázs (2009): Verseny versus versenyképesség politika. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3. tematikus szám Változások az Európai Unióban, . www.vkszi.hu/havi
129. Dr. Forman Balázs (2009): Vidékfejlesztés Andalúziában. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 7., . www.vkszi.hu/havi
130. Dr. Forman Balázs (2009): Vidékfejlesztés az Európai Unióban - A kulturális turizmus. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 10., . www.vkszi.hu/havi
131. Dr. Forman Balázs (2009): Vidékfejlesztés az Európai Unióban - Az információs társadalom kihívásai. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 11., . www.vkszi.hu/havi
132. Forman Balázs (2009): Vidékfejlesztés Franciaországban. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 3., . www.vkszi.hu/havi
133. Dr. Forman Balázs (2009): Vidékfejlesztés Hollandiában - Friesland tartományban. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 1. , . www.vkszi.hu/havi
134. Dr. Forman Balázs (2009): Vidékfejlesztés projektek megalapozása - A turizmus nemzetközi trendjei. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 9., . www.vkszi.hu/havi
135. Dr. Forman Balázs (2009): Vidékfejlesztés, vidékpolitika. HaVi Vidékfejlesztési Hírlevél 2., . www.vkszi.hu/havi

Interjúk

1. Dr. Forman Balázs, Bod Tamás (2010): "A tudás helyett vasba és betonba fektettük a pénzt”. 168 Óra Online május 7., . www.168ora.hu
2. Dr. Forman Balázs (2009): \"Energiapolitikánk tipikus potyautas stratégia\" : Forman Balázzsal, a Corvinus Egyetem gazdaságföldrajz tanszékének oktatójával Bod Tamás készített interjút. Élet és Irodalom 5., p. 7..
3. Dr. Forman Balázs, Bod Tamás (2007): A foglalkoztatásban a legutolsó a sarkadi kistérség. cikk internetes hírportálon www.hir6.hu, www.hir6.hu. www.hir6.hu
4. Forman Balázs, Rontó Róbert (2006): Megnyíló pénzcsapok. Cash-Flow 7., p. 36-37..
5. Forman Balázs (2005): \"Négy, esetleg öt valódi világvárosról beszélhetünk\". Beszélő 3-4., p. 23-29..
6. Forman Balázs (2005): Elveszett EUfória. Manager Magazin 5., .
7. Forman Balázs (2004): "Az élet fogja kikényszeríteni\". Magyar Narancs, 17., p. 6-7..
8. Forman Balázs, Bod Tamás (2004): Markáns különbségek. Élet és Irodalom 37., . http://www.es.hu/index.php?view=doc;8531
9. Forman Balázs, Bod Tamás (2004): Cél a közös energiapolitika [elektronikus dok.]. Élet és Irodalom 36., p. 7..
10. Forman Balázs (2003): Régiók rejtelmei. 2Heti Turizmus 25-26., p. 6..

Konferencia előadás

1. Dr. Forman Balázs (2010): Hungarian wine routes in the rural development. COMPOSTELA WINE ROUTE. 2010. február. 3. , Pamplona, Spanyolország.
2. Dr. Forman Balázs (2010): Vonzások és taszítások. Az önkormányzatok önszerveződése az uniós támogatásokban. Halotti tor vagy születésnap? 20 évesek a helyi önkormányzatok. 2010. március 19-20., Pécs, Pécsi Egyetem BTK PTI.
3. Dr. Forman Balázs (2009): A Duna stratégia szerepe Románia vonatkozásában. Többszintű kormányzás - A Duna stratégia kezdetei. 2009. december 4., Zsigmond Király Főiskola, Budapest.
4. Dr. Forman Balázs (2009): Az ÚMFT eredményei és a területi konvergencia kapcsolata. A magyar uniós elnökség és a régiók jövője” . 2009. 05. 21., Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola.
5. Dr. Forman Balázs (2009): Innovativity and/or tradional solutions in use of Strucural Funds in Hungary. Understanding and Shaping Regions: Spatial, Social and Economic Futures. 2009. 04. 05-08., Leuven (Belgium).
6. Dr. Forman Balázs (2009): Megújuló energiaforrások Magyarországon Hazánk lehetőségei az alternatív energiaforrások felhasználására. Energiaválság vagy energiagazdagság? Megújuló energiák hasznosításának lehetőségei Magyarországon. 2009. március 24., Budapest.
7. Dr. Forman Balázs (2008): Európai Uniós támogatások Magyarországon. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszék Szakmérnöki Konferencia. 2008. 10. 28., Budapest.
8. Dr. Forman Balázs (2008): Tér a közgazdaságtudományban. A közgazdászképzés módszertani kérdései. 2008. 10. 30., Budapesti Corvinus Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar.
9. Dr. Forman Balázs (2008): Válság és/vagy Kibontakozás? Európa változó terei. 2008. 11. 08., ELTE TTK Regionális Tudományi Tanszék.
10. Dr. Forman Balázs (2008): Válság és/vagy kibontakozás? Magyar Regionális Tudományi Társaság 2008. évi vándorgyűlése. 2008. december 12, Gödöllő.
11. Dr. Forman Balázs (2007): A visegrádi országok tapasztalatai a regionális politikában. Három éve az 50 éves EU-ban” Konferenciasorozat doktorandusz hallgatók számára a BCE Nemzetközi Kapcsolatok Multidiszciplináris Doktori Iskola szervezésében. 2007. 11. 27. - 2007. 12. 01. , Budapest.
12. Dr. Forman Balázs (2007): Európai Területi Együttműködési Programok (IPA és ENPI) jogi hátteréről és regionális együttműködések lehetőségeiről. "KÁRPÁT-MEDENCEI GAZDASÁGI FÓRUM: új lehetőségek a határon átívelő fejlesztéspolitikában". 2007. október 29., Pécs.
13. Dr. Forman Balázs (2007): Mit várhatunk a második NFT-től? A visegrádi országok összehasonlítása. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl. 2007. 03. 23, Baja.
14. Dr. Forman Balázs (2006): Az uniós források felhasználása Magyarországon 2004-benés 2005-ben. Antall József Alapítvány konferenciája a Nemzeti Fejlesztési Tervről. 2006. 03., Budapest.
15. Dr. Forman Balázs (2006): Tapasztalatok és következtetések az európai uniós források felhasználásáról. A kormányzás kérdőjelei” a Magyar Politikatudományi Társaság Vándorgyűlése. 2006. 06. 23-24. , Noszvaj.
16. Dr. Forman Balázs (2005): Tusványos - Bálványosi Nyári Szabadegyetem, Tusnádfürdő: „Hálózatfejlesztési stratégiák Erdélyben és a Kárpát-medencében” Előadás és kerekasztal beszélgetés: Mikola István, Cséfalvay Zoltán, Szabó Tibor, Forman Balázs, Komlóssy József
17. Dr. Forman Balázs (2005): A határmenti együttmüködések lehetőségei az Európai Unió külső határain. „INTERREG 2005: új lehetőségek a határon átívelő kapcsolatokban” . 2005. 05. 09. , Mohács.
18. Dr. Forman Balázs (2005): A lisszaboni folyamat megvalósulása Finnországban. „Lisszaboni folyamat és Magyarország” Európai Közösségi Tanulmányok Magyarországi Társasága éves konferenciája. . 2005. 06. 03-04., Budapest.
19. Dr. Forman Balázs (2005): Az INTERREG szerepe az európai területi tervezésben. „INTERREG 2005: új lehetőségek a határon átívelő kapcsolatokban” . 2005. 04. 25. , Litke.
20. Dr. Forman Balázs (2005): Az uniós források felhasználása Magyarországon 2004-ben. Magyarország az Európai Unióban 2005 - A számunkra legfontosabb kérdések. 2005. 11. 23, Budapest. „Magyarország az Európai Unióban 2005 - A számunkra legfontosabb kérdések” Szabad Európa Központ, Az előadás címe: „Az uniós források felhasználása Magyarországon 2004-ben” és kerekasztal beszélgetés: Nógrádi Zoltán, Baráth Etele, Surján László, Veress József, Forman Balázs
21. Dr. Forman Balázs (2005): Reconstruction of the Maria Valéria Bridge betweewn Esztergom and Sturovo as suuccess Hungarian and Slovakian INTERREG story. The Reform of the Structural Funds and of the Political Implications of the new Financial Perspectives. European Parlament. 2005. 05. 25. , Brüsszel.
22. Dr. Forman Balázs (2004): Átképzés és felnőttoktatás: tanulságok Nagy-Britanniában, kihívások Magyarországon. „Felnőttoktatással a kistérségi felzárkóztatásért és az esélyegyenlőségért” Nemzeti Fejlesztési Hivatal . 2004. 11. 22. , Budapest.
23. Dr. Forman Balázs (2004): A nemzetközi intézményi együttműködés és a testvérvárosi kapcsolatok. „Határok nélküli kapcsolatok” konferencia a Békés megyei könyvtár szervezésében . 2004. 03. 26. , Békéscsaba-Gyula.
24. Dr. Forman Balázs (2004): Európai példák a fővárosi régiók lehatárolásának kérdéséről. „Együtt vagy külön” Budapest és Pest megye közös konferenciája a Közép-Magyarországi Régió lehatárolásának kérdéseiről. 2004. 02. 06. , Budapest.
25. Dr. Forman Balázs (2003): A Kohéziós Alap felhasználásának lehetőségei. VCSOSZSZ Programozás és projektmenedzsment a vízgazdálkodásban. 2003. 10. , Budapest.
26. Dr. Forman Balázs (2003): Az Európai Unió támogatásainak szerepe az idegenforgalomban. Magyar Turizmus Rt. HungarHotels. 2003. 10., Budapest.
27. Dr. Forman Balázs (2003): A regionális fejlődés jellemzői és peremfeltételei Magyarország számára az Európai Unióban. „A képzésből a munka világába történő átmenet támogatására”. ESZA konferencia . 2003. 06. 19-20. , Szolnok.
28. Dr. Forman Balázs (2003): Környezetvédelmi célú támogatások az Európai Unióban. VCSOSZSZ Felkészülés az Európai Unióra. 2003. 04. 04., Veszprém.
29. Dr. Forman Balázs (2003): Planning methods in the post-communist transition period in Hungary. New Community - Old Policies? Regional and Stuctural Polcies - Challenges, Changes, Dangers. 2003. 02. 28., Prága.
30. Forman Balázs (2003. Magyar Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottsága Tudomány- és technológiapolitikai albizottság ülése Az előadás címe: „Az Európai Unió kutatási keretprogramjai FP5, FP6, FP7”
31. Forman Balázs (2002). Európai Törzsasztal az Európai Unió Budapesti Delegációjának rendezvénye. Téma: a Nemzeti Fejlesztési Terv.. A kerekasztal beszélgetés részt vevői: Baráth Etele (MEH NFÜ), Győrffy Gábor NYD RFÜ, Matolcsy János KPMG, Forman Balázs. Moderátor: Martin József Péter (Figyelő)
32. Forman Balázs (2000) „Válaszúton az Európai Unió - Intézményi reformok és csatlalkozás” Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara „Csatlakozás - regionális politika - agrárpolitika” szekcióban: az előadás címe: „Nemzeti érdekek, célok, stratégiák megfogalmazása a strukturális alapok keretein belül”
33. Forman Balázs (2000). 06. 16. „Magyar vidék: úton Európába” konferencia és kerekasztal beszélgetés Budapest V. kerületi Önkormányzat szervezésében. Az előadás címe: „A helyi önkormányzatok szerepe az Európai Unió regionális politikájában” A kerekasztal részt vevői: Kenesei István, Koppányi Mihály, Rechnitzer János, Forman Balázs
34. Dr. Forman Balázs (1998): Environmental assesment of the Hungarian energy economy. "Environmental Quality in European Space" ESF-TERM Workshop . 1998. 02. 15-16. , London.
35. Dr. Forman Balázs (1998): Földrajz és regionális tudomány a posztmodern világban. Geográfus Doktoranduszok III. Országos Konferenciája. 1998. szeptember 3-4. , Debrecen KLTE.
36. Dr. Forman Balázs (1998): Regional Planning in Hungary. Greek-Hungarian TEMPUS Conference. 1998., Athén Pantheion University.
37. Dr. Forman Balázs (1997): A regionális GDP. A regionális jövedelemmutatók számításának közgazdasági alapjai. Geográfus Doktoranduszok II. Országos Konferenciája. 1997. 11. 21-22. , Budapest, ELTE TTK Földrajzi Tanszékcsoport.
38. Dr. Forman Balázs (1995): Social security in the European Union. Europe 2020. 1995. 03. 17-24., Oxford.
39. Dr. Forman Balázs (1994): Majority vote, majority decision in the European Council. Europe 2020. 1994. 03. 18-25., Oxford.
40. Dr. Forman Balázs (1993): Public Transportation in Budapest. 2nd European Traffic Workshop. 1993, október, Stuttgart.

Budapest, 2010. augusztus 22. Forman Balázs

Újabb adatok a munkássághoz: 2011. okt.12.
Dr. Forman Balázs (2011): Global financial crisis: Rethinking of money wihout internal value.3rd Global Conference on Economic geography. 2011. június 28. és július 2., Szöul (Dél-Korea).
Dr. Forman Balázs (2011): Optimum Currency Area: Beyond Robert Mundell’s Theory.INTERNATIONAL CONFERENCE ON BUSINESS, MANAGEMENT, ECONOMICS AND FINANCE (ICBMEF-2011). 2011, Izmír (Törökország).
Dr. Forman Balázs (2011): Spatial impacts of Financial Crisis. 3rd Global Conference on Economic Geography. 2011. 06. 29. - 07. 02., Szöul (Dél-Korea).

Dr. Gulyás Mihály

Dr. Gulyás Mihály (állatorvos, polgármester)
Született Kondoroson (Békés megye), 1921. december 29-én. Édesapja Gulyás Mihály gazdálkodó volt, édesanyja Kovács Erzsébet a háztartást vezette.
1950-ben nősült, felesége Szöllösi Olga statisztikus. Gyermekeik: Olga (sz. 1953) orvos, Mihály (1958) közgazdász, matematikus.
Tanulmányait Budapeten az Állatorvostudományi Egyetemen végezte 1948-ban . Élete során mindvégig megmaradt hivatásának, s állatorvosként dolgozott nyugdíjazásáig 1985-ig.

Diplomázásától l (1948) kezdve nyugdíjba vonulásáig (1985#) állatorvosként dolgozott.
Leghosszabb időt, szinte egész életét töltötte fő munkahelyén az Orosházi Baromfi-feldolgozónál (a vállalatnak ez idő alatt sokféle neve volt) 1949-1985. Közben egyéb feladatokat is ellátott.
1961-1968: Hosszú ideig dolgozott az Orosházi Béke Tsz.-nél is
1985-1990: Nyugdíjasként állatorvosi szaktanácsadó (májlibatenyésztés)
1990-1994: Orosháza első szabadon választott polgármestere
Doktori fokozatot 1957-ben szerezte meg.
Kitüntetései:Kondoros Nagyközség Díszpolgára, 1998. aug. 20.
Körös-Maros Nemzeti Park Egyesület elismerése a szürkemarha es racka juh megmentéséért végzett munkájáért
Békés Megyéért Kitüntető Díj, 1995. jún. 20.
Orosháza Városért érem, 1999. ápr. 23.
Békés Megyei Állategeszségügy Kiváló Szolgálatáért
Miniszterelnöki Emléklap Nemzeti Ellenállásért (Egyetemi Táncsics Ellenállási Mozgalom)
Aranygyűrű Polgári Védelmi Tevékenységért, Belügyminisztérium, 1993
Önálló könyvek* A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán, Békés Megyei Múzeumok igazgatósága, 1987, pp. 168
* Gyökereink, képek Kondoros múltjából, Kondoros nagyközség önkormányzata" 1995, pp 144
bővített kiadás: uez, 2002
* Orosháza népi állattartása (szerzők: Gulyás Mihály, Hajdu Mihály, Szabó Mihály), separatum, Orosházi Szántó Kovács Múzeum, 1965, pp 108
Fontosabb tanulmányok* Állattartás (szerzők: Gulyás Mihály, Hajdu Mihály, Szabó Mihály); in: Orosháza Néprajza, Orosháza Város Tanácsa, 1965
* Előszó; in: Tanulmanyok a 250 eves Orosháza és vidéke történetéről, Békés Megyei Múzeumok Közleménye, 1995
Tasgja volt:
Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület (MÉTE)
Magyar Élelmiszerhigiéniai Szakmai Egyesület (ÉHESZ)

2011. május 1., vasárnap

Jártó Róza

Jártó Róza (Debreczeni Dénes Istvánné): köztisztviselő, író
Született Lökösházán 1950. január 2-án
Szülei édesapja VargaErnő, mozdonyvezető volt, édesanyja Jártó Anna erdélyi származású.
Végzettsége szerint mérlegképes könyvelő, pénzügyi tanácsadó, tájgazdálkodási mérnök. Nyugdíjas már, utolsó munkahelye Orosháza Polgármesteri Hivatal volt, költségvetési könyvelő 1997.07.01 – 2011.04.30-ig. 2011. 05.01-től nyugdíjas
Családi állapota: elvált. Házastárs neve: Debreczeni Dénes István foglalkozása: gépész. üveggyár, Házasságkötésének éve: 1987. Három gyermeke van: Erika (1968), Rita (1974), Dénes Viktor (1988)
Iskolai végzettsége: Szolnoki Főiskola, Mezőtúr,
Életpályája 1968 és 1979 között volt MÁV dolgozóként jegyvizsgáló, építőiparban anyagkönyvelő. 1979-től Üveggyár : osztályozó, MEO-s, önálló reklamációs ügyintéző 1991-ig, elbocsátásáig, ezután 6 hónap munkanélküliség, 1992-től Zalka Tej Rt-nél incassó ügyintéző. 1994 és 1996. augusztus 15-ig munkanélküli. Ezalatt: bejárónő, paradicsomszedő, könyvelő ( „ feketén” alkalmazva)
1996. augusztustól közmunkás, 1996. november 15 - 1997. június 30-ig munkatárs az Orosházi Polgármesteri Hivatalnál, majd ugyanitt 1997. 07.01-től – 2011. április 30-ig köztisztviselő. Innentől nyugdíjas.
Írói tevékenysége :
- 2009 évben Bagoly őrs, vigyázz című kisregény, Előszót írta: Koszorús Oszkár( ISBN 978-963-06-7150-7. Könyvműhely Kiadó,
- 2010 évben A Töltött Káposzta cimű novella megjelent a Holnap Magazinban,
- 2010 évben Tinédzserek című novellám megjelent a Jelenkor Üzenete című novellás-kötetben, a Holnap Magazin gondozásában.
- 2011 évben az A Töltött Káposzta című novellát beválogatták , a Holnap Magazin gondozásában megjelenő Anyák Napja című kötetbe.
Orosháza és térségének hulladékgazdálkodási problémái címmel megírt, szakmai bizottság által, jelesre értékelt szakdolgozat a TGVT-2008/36 számon regisztrált,.