Nagy Gyula múzeumigazgató, etnográfus. (Orosháza 1911 - Orosháza 1994.
Orosházán járt az állami elemi iskolába és a polgári iskolába, A polgári iskolában sok jeles tanárai között Juhász Balázs, az iskolamúzeum elindítója is tanította. Tanulmányait a kiskunfélegyházi állami tanítóképzőben folytatta, ahol ingyenes (hadiárva volt - édesapja elesett az I. világháborúban; a szegénységi és kitűnő iskolai bizonyítvány alapján) internátusi elhelyezést kapott. A tanítóképzőben társai voltak Csizmadia Lajos és Dumitrás (Darvas) József orosházi diákok. A tanítóképzőt 1932-ben fejezte be, állást azonban nem kapott (ekkor volt az első nagy gazdasági világválság). Alkalmi munkákat vállalt, helyettesítő és óraadói tanítói munkákat végzett igen csekély fizetésért. 1936 őszén kinevezték a Gyula úti állami osztatlan népiskolába tanítónak (ez volt Orosháza legtávolabb fekvő tanyai iskolája). Valójában etnográfusi életpályája innen indult el, hiszen már itt kezdett gyűjteni népművészeti, néprajzi tárgyakat, s így itt született meg első iskolai gyűjteménye. Itt öt évet tanított.
Munkája elismeréseként áthelyezték 1941-ben Orosházán az ún. Pesti úti iskolába. A tanítás mellett ekkor már csupán mépünk tárgyi néprajzi emlékeit gyűjtötte, hanem népünk szellemi hagyatékát, kincseit is. Ebben segítettek tanítványai is. 1943-ban az Ugocsa megyei Nagyszőllősön a Táj és Népkutató Intézet gyűjtőivel tanfolyamon vett részt, ahol tudása elmélyült.
Munkáját a háború szakítja meg, a háború befejezése előtt érkezik haza a hadifogságból Orosházára.
A háború után megélénkülő közéletben , sok más bizottság mellett már 1944 decemberében Múzeumi Bizottság is alakult, melynek vezetője Csizmadia György gimnáziumi igazgató volt. Munkáját Nagy Gyula tanító, Sitkei József tanár - utóbbi mint a Juhász Balázs - hagyaték őre és gondozója - segítették. Múzeum ügyben kedvező fordulat 1945 januárjában következett be, amikor Schwarcz János kereskedő, érdemes múzeumbarát és műgyűjtő, a várossal kötött szerződésében felajánlotta házát a létesítendő múzeum céljaira.
Nagy Gyula és Sitkei József irányításával a Juhász Balázs-hagyaték így végleges helyére költözött, és 1946 tavaszán megnyílhatott a nagyközönség előtt. Ezt követően a múzeum beilleszkedett az országos hálózatba, és 1950-ig mint városi múzeum működött.
Ebben az időszakban az új intézménynek nem volt kinevezett múzeológusa. A múzeumi előkészítő bizottság 1947 februári felhatalmazása alapján Nagy Gyula és Sitkei József gondozták és gyarapították a gyűjteményt. Nagy Gyula, mint tanári beosztásban működő tanító, másodállásban vezette a múzeumot. A múzeum államosítása után 1950-től, Nagy Gyula főhivatású muzeológus lett. A keze alatt a Szántó Kovács Jánosról elnevezett múzeum az elkövetkező évtizedek alatt elismert intézménnyé vált, amelyben gazdag néprajzi, helytörténeti anyag gyűlt össze, s a kitűnő kiállításokon ebből sokat be is mutattak.
A jól felkészült tanítóból fantasztikus szorgalma és akaratereje révén, s a hagyományos népi gazdálkodás kutatásával a saját maga, de intézete számára is országos hírnevet szerzett. Élete fő művének tartott, a Vásárhelyi-puszta néprajzát bemutató három könyve: A hagyományos földművelés a Vásárhelyi-pusztán ( 1963)., Paraszti állattartás a Vásárhelyi-pusztán (1968)., Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán (1975), forrásul szolgál mind a néprajzosoknak, mind az egyéb szakterületek művelőinek.
Tevékenységét figyelemmel kísérte a nemzetközi szakirodalom is. A Zeischrift für Ethnologie két tanulmányát is megjelentette. Munkásságába szervesen beletartozik az "Orosháza története és néprajza" (1965) c. nagy monográfia, valamint a múzeum évkönyveinek szerkesztése is.
Orosházán járt az állami elemi iskolába és a polgári iskolába, A polgári iskolában sok jeles tanárai között Juhász Balázs, az iskolamúzeum elindítója is tanította. Tanulmányait a kiskunfélegyházi állami tanítóképzőben folytatta, ahol ingyenes (hadiárva volt - édesapja elesett az I. világháborúban; a szegénységi és kitűnő iskolai bizonyítvány alapján) internátusi elhelyezést kapott. A tanítóképzőben társai voltak Csizmadia Lajos és Dumitrás (Darvas) József orosházi diákok. A tanítóképzőt 1932-ben fejezte be, állást azonban nem kapott (ekkor volt az első nagy gazdasági világválság). Alkalmi munkákat vállalt, helyettesítő és óraadói tanítói munkákat végzett igen csekély fizetésért. 1936 őszén kinevezték a Gyula úti állami osztatlan népiskolába tanítónak (ez volt Orosháza legtávolabb fekvő tanyai iskolája). Valójában etnográfusi életpályája innen indult el, hiszen már itt kezdett gyűjteni népművészeti, néprajzi tárgyakat, s így itt született meg első iskolai gyűjteménye. Itt öt évet tanított.
Munkája elismeréseként áthelyezték 1941-ben Orosházán az ún. Pesti úti iskolába. A tanítás mellett ekkor már csupán mépünk tárgyi néprajzi emlékeit gyűjtötte, hanem népünk szellemi hagyatékát, kincseit is. Ebben segítettek tanítványai is. 1943-ban az Ugocsa megyei Nagyszőllősön a Táj és Népkutató Intézet gyűjtőivel tanfolyamon vett részt, ahol tudása elmélyült.
Munkáját a háború szakítja meg, a háború befejezése előtt érkezik haza a hadifogságból Orosházára.
A háború után megélénkülő közéletben , sok más bizottság mellett már 1944 decemberében Múzeumi Bizottság is alakult, melynek vezetője Csizmadia György gimnáziumi igazgató volt. Munkáját Nagy Gyula tanító, Sitkei József tanár - utóbbi mint a Juhász Balázs - hagyaték őre és gondozója - segítették. Múzeum ügyben kedvező fordulat 1945 januárjában következett be, amikor Schwarcz János kereskedő, érdemes múzeumbarát és műgyűjtő, a várossal kötött szerződésében felajánlotta házát a létesítendő múzeum céljaira.
Nagy Gyula és Sitkei József irányításával a Juhász Balázs-hagyaték így végleges helyére költözött, és 1946 tavaszán megnyílhatott a nagyközönség előtt. Ezt követően a múzeum beilleszkedett az országos hálózatba, és 1950-ig mint városi múzeum működött.
Ebben az időszakban az új intézménynek nem volt kinevezett múzeológusa. A múzeumi előkészítő bizottság 1947 februári felhatalmazása alapján Nagy Gyula és Sitkei József gondozták és gyarapították a gyűjteményt. Nagy Gyula, mint tanári beosztásban működő tanító, másodállásban vezette a múzeumot. A múzeum államosítása után 1950-től, Nagy Gyula főhivatású muzeológus lett. A keze alatt a Szántó Kovács Jánosról elnevezett múzeum az elkövetkező évtizedek alatt elismert intézménnyé vált, amelyben gazdag néprajzi, helytörténeti anyag gyűlt össze, s a kitűnő kiállításokon ebből sokat be is mutattak.
A jól felkészült tanítóból fantasztikus szorgalma és akaratereje révén, s a hagyományos népi gazdálkodás kutatásával a saját maga, de intézete számára is országos hírnevet szerzett. Élete fő művének tartott, a Vásárhelyi-puszta néprajzát bemutató három könyve: A hagyományos földművelés a Vásárhelyi-pusztán ( 1963)., Paraszti állattartás a Vásárhelyi-pusztán (1968)., Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán (1975), forrásul szolgál mind a néprajzosoknak, mind az egyéb szakterületek művelőinek.
Tevékenységét figyelemmel kísérte a nemzetközi szakirodalom is. A Zeischrift für Ethnologie két tanulmányát is megjelentette. Munkásságába szervesen beletartozik az "Orosháza története és néprajza" (1965) c. nagy monográfia, valamint a múzeum évkönyveinek szerkesztése is.
Miután nyugdíjba vonult (1978 januárja) megírta Négy évtized Orosháza múzeumában. 1986. Életem első fele (1987).
Több miniszteri kitüntetésben részesült, megkapta a Móra Ferenc Emlékérmet, 1992-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét, Orosháza Díszpolgára 1994. április 24.
1994. karácsonyán halt meg. Orosházán az Alvégi Temetőben nyugszik.
(Verasztó Antal: Orosháza díszpolgárai 1889-2002. 61-64.,old.)
(Verasztó Antal: Orosháza díszpolgárai 1889-2002. 61-64.,old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése